70 éves az Abarth. Íme az ünnepi kínálat

AbarthA nagy autógyárak és a kisebb „manufaktúrák” is szeretik az évfordulókat, hiszen joggal lehetnek büszkék múltjukra, különösen akkor, ha az már több évtizedre nyúlik vissza. 

Carlo Abarth 1949-ben alapította meg az Abarth nevű társaságot. Az első autó, amit gyártottak a 204 A Roadster volt, ami a Fiat 1100 alapjaira épült. A siker szinte azonnal bekövetkezett, elkezdtek versenyeket nyerni, ez egyben a jövőjüket is meghatározta.  

Jubileumi kiadásokkal ünnepli tehát 70. születésnapját az Abarth, melynek keretein belül minden résztvevő kínál valami különlegességet. Ugyan nem ez a legfontosabb, de természetesen a kerek évfordulóra utaló jelzéssel látták el a szóban forgó modelleket. 

Elsőként áll előttünk az 595, mint belépő modell a maga 145 lóerejével. Akinek nincs szüksége többre, de mégis az ünnepi kiadás egyik darabját szeretné magáénak tudni, az már meg is találta a neki megfelelő autót. A sorban következő már egy izmosabb variáns, az Abarth 595 Turismo képében jelenik meg. 20 lóerővel erősebb, mint az alap kivitel, így tehát már 165 lóerő áll rendelkezésünkre. A paripát többek között parkolást segítő radarokkal, esőszenzorral is ellátták. 

A legizgalmasabb modell természetesen az Abarth 595 Competizione, amiben már egy 180 lóerős motor dolgozik. Az élményhez persze nem elegendő pusztán az erő, ezért ellátták még néhány finomsággal az autót. Brembo fékeket kapott, Sablet versenyülésekben ülhetünk, valamint a kellő hanghatás érdekében a Record Monza kipufogó is szerephez jut, melyet egy sport gomb tud életre kelteni. Az eredmény pedig nem marad el, a Competizione azonnal elkezd mélyebben szólni, igazi hangélményt nyújtva gazdájának.  

Az ünneplésből a 124 Spider sem maradt ki. Az 1,4 literes, négyhengeres, turbós motor 170 lóerő és 250 Nm-es nyomaték leadására képes. Ezzel a teljesítménnyel az Spider 6,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót, végsebessége pedig 232 km/h. Természetesen itt sem hiányozhat a Record Monza kipufogó, de a mechanikus diffi is sokat dob az élményen. Az autóban aktív és passzív biztonsági rendszerek tárháza áll rendelkezésünkre. Az ünnepi modell különleges színekben is elérhető lesz (Turini 1975 White, Costa Brava 1972 Red, San Marino 1972 Black, Hessen 1972 Blue), melyek elnevezései a márka egy-egy híres győzelmét idézik meg. A Spider mellett a 124 GT is megjelenik, amely többek között különleges tetővel, 17 colos OZ felnikkel, és egyedi tükörházakkal jelenik meg a közönség előtt. 

, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?