A Skoda nem pihen: itt a Kodiaq GT és a Scala

Skoda Kodiaq GTJóformán még véget sem ért a Párizsi Autószalon, ahol a Skoda több új modelljét is bemutatta, máris elkezdték beharangozni, hogy miként folytatják munkájukat. Hamarosan érkezik a kínai piacra szánt Kodiaq GT és a Rapid Sapceback utódjaként a Scala is. 

A Skoda közzétett néhány képet a kifejezetten Kínába szánt Kodiaq GT-ről. Ezzel a modellel egyébként Kína lesz az egyetlen olyan piac, ahol négy SUV modellt kínálnak a Kamiq, a Karoq, a Kodiaq és a Kodiaq GT képében.  

Ahogy a képen is látható a kupé stílusú vonalvezetés rendkívül sportos és dinamikus megjelenést ad az autónak. Leginkább a hátulja az, ami igazán megkülönbözteti a Kodiaqtól. Az első ajtók mögötti résztől a tetővonal finoman ereszkedik lefelé és csatlakozik a csomagtér ajtajához. Első ránézésre bármelyik konkurens mellett megállja majd a helyét.  

Közleményük szerint az Európában is igen sikeres Kodiaq ezen verziója kizárólag csak Kínában lesz elérhető. Döntésüket azzal indokolják, hogy egyrészről Kína a legnagyobb piac számukra, valamint az SUV szegmensben itt még mindig hatalmas növekedési potenciál rejtőzik. Jelenleg minden negyedig legyártott autójuk Kínába kerül, így elhatározásuk persze érthető.

Skoda Scala Scala 

Szerencsére azonban a Skoda nem csupán a kínai piacra és az SUV-k világára koncetrál, hanem minden más szegmensben is tervez, fejleszt. Ennek következő elemeként jelenik meg hamarosan az új Skoda Scala, amely vélhetően a Párizsi Autószalonon bemutatott Vision RS tanulmányautó szériaváltozata lesz. Neve a latin nyelvből ered, jelentése lépcső, létra, amely azt hivatott kifejezni, hogy a cseh gyártó ismét szintet lép a kompaktok világában.  

Jelenleg egyéb részlet, vagy technikai adat sajnos nem ismert. Az egyetlen napvilágot látott konkrétum, hogy ez lesz az első olyan modell, amelynek hátuljának közepén nem a megszokott Skoda jelvénnyel találkozhatunk, hanem a Skoda feliratot olvashatjuk rajta.  

A hírek szerint bemutatkozására még ebben az évben, valamikor év vége felé kerülhet sor. Mint ismerete  a Vision RS tanulmányautó hangos sikert aratott Párizsban, külső és belső megjelenése igazán lenyűgözte a közönséget. Hogy mindebből mit sikerül esetleg átültetni a Scalaba az a jelek szerint hamarosan kiderül.  

, , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?