Bemutatkozott az új Mazda 3

Mazda 3Los Angelesben mutatkozott be az új Mazda 3, amely szedán és ferdehátú változatban fog érkezni az európai közönséghez is. 

Tanulmányautó, kémfotó, találgatás, várakozás. Általában ez az, ami megelőzi egy új modell bemutatását. Nem volt ez máshogy az új Mazda 3 esetében sem. Most pedig a bemutató után lehet szemezgetni az újdonságok között. 

A Mazda továbbra is a Kodo formanyelv bűvületében tervezi autóit, ami lássuk be ezúttal is mutatósra sikerült. Nincs hatalmas újdonság, valahogy mégis egyértelmű, hogy egy új modellel állunk szemben. Apropó, szemben. Szemből tekintve rá egészen morcos képet mutat, mintha egy nagyobb és erősebb autóról lenne szó. A hosszan elnyúló, lefelé tartó motorháztető alól szigorúan tekintenek ránk az első fényszórók. Az oldalán azonban már barátságosan futnak végig a fények és az árnyékok, hátul pedig mintha egy golyó lenne előttünk a ferdehátú karosszéria esetében. A szedán változat karcsú és elegáns vonalakkal jelenik meg előttünk. Sarkos éleket, szögeket hiába is keresünk, az összképet tekintve mindkettő nagyon jól mutat. 

A vezetési élményre nagy hangsúlyt fektettek, szándékuk szerint a sofőr úgy érezheti majd magát benne, mintha már évek óta használná, de természetesen az utasokról sem feledkeznek meg, ígéretük szerint őket is az elégedettség érzése fogja eltölteni. 

A beltér is – a Mazdától már megszokott módon – letisztult és igényes lett. Az autó itt is számos ponton változott elődjéhez képest. Az A-oszlop módosulásának köszönhetően jobban lehet majd kilátni belőle, a kormány nagyobb tartományban állítható, a váltókar pedig előrébb és magasabbra került. Előtte pohártartókat találunk, mögötte pedig a kör alakú vezérlőt. A könyöktámasz hosszabb lett, ezzel is nagyobb kényelmet biztosítva az elől ülőknek. Középen kapott helyet a 8,8 hüvelykes kijelző, amelyen a hifi berendezéssel, a navigációval és egyéb kiegészítőkkel kapcsolatos információkat találhatjuk.  

A hajtási rendszerek számadataival kapcsolatosan nem voltak túl bőbeszédűek. A benzines erőforrásuk (Skyactiv G) 1,5 és 2.0 literes, míg a dízel verzió (Skyactiv D) 1,8 literes változatban lesz elérhető, melyek mellett megjelenik a Skyactiv X, valamint az új M-Hybrid technológia is.  

Az új Mazda 3 Európában vélhetően 2019 év elején jelenik majd meg.  

, , ,

Vélemény, hozzászólás?