A BMW egyértelműen az egyik legsikeresebb gyártó, szinte minden kategóriában, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Most az eddigi legnagyobb modellt is sikerült minden tekintetben túlszárnyalni. Itt az új BMW X7.
Az X5 és az X6 után megjelenik tehát az új BMW X7 is. A találgatásokat, jóslatokat, iparági pletykákat követően ma végre hivatalosan is közölték az autóra vonatkozó információkat, adatokat, sőt az első képeket is láthatjuk róla.
Megjelenése egyáltalán nem mondható szerénynek, de valószínűleg nem is ez volt a BMW célja ezzel a modellel, hiszen a luxus új dimenziójaként harangozzák be. Az X7 ötvözi ugyanis a luxus autók kényelmét és eleganciáját a sportos szabadidőjárművek dinamikájával.
Méretek
Az autó minden tekintetben hatalmas, több, mint öt méter hosszú, két méter széles, 1,8 méter magas, a tengelytávolsága pedig 3105 milliméter, ennek ellenére szépen tartja az arányokat, külseje valóban lenyűgöző. A BMW történetének legnagyobb „veséi” jelennek meg az elején, melyeket a két első fényszóró fog közre. Az alapáron elérhető LED technológiás fényszórók önmagukban is remek fényt adnak, de feláras extraként rendelhető hozzájuk lézeres verzió is, ami akár 600 méteres távolságra is képes világítani.
További érdekessége az autónak, hogy alapból hétüléses, de a középső üléssor rendelhető két önálló üléssel is. Számos más autóval ellentétben az X7-ben elhelyezett harmadik üléssor is teljes értékűnek számít, amit középső kartámasszal, pohártartóval is elláttak. A BMW a hét üléssel együtt is kényelmes teret ígér, sőt a csomagtartó mérete sem lesz minimalizált. A harmadik üléssorral 326 liter, azt lehajtva pedig 750 liter áll rendelkezésünkre. Akinek még ez is kevés, az a második üléssor lehajtásával 2120 literes pakolható, vagy inkább rakodható térrel találja szembe magát.
Alapáron négyzónás klímával, három részre osztott napfénytetővel és 20 colos kerekekkel érkezik az autó, de természetesen 21 vagy 22 colos felnikkel, sőt ötzónás klímaberendezéssel is rendelhető.
Technikai részletek
Ami a további technikai részleteket illeti azt tudjuk még, hogy az autó mindkét tengelyére légrúgókat kapott, a stabilitásáról pedig elektronikusan vezérelt adaptív felfüggesztés gondoskodik. Rendelhető lesz hozzá off-road csomag is, amely négy üzemmódban tud majd működni, ezzel is segítve a haladást homokban, murvás, sziklás, vagy havas terepeken. Az X7 természetesen a legmoderneb vezetést segítő rendszerek teljes tárházát vonultatja föl, számtalan kényelmi és biztonsági extra megtalálható lesz benne.
A legnagyobb BMW jelenleg négyfajta motorkínálattal rendelhető, két dízel és két benzines formájában. Az x40i 3.0 literes motorral, 340 lóerővel, 450 Nm nyomatékkal, az xDrive50i 4,4 literes motorral, 462 lóerővel, 650 Nm nyomatékkal, az xDrive 30d 3.0 literes motorral, 265 lóerővel és 620 Nm nyomatákkal, míg az M50d szintén 3.0 literes motorral, 400 lóerővel és 760 Nm nyomatékkal rendelkezik.
A luxus a beltérben csak tovább fokozódik mind a felhasznált anyagok, mind pedig a technológia tekintetében. A műszerfalon két 12,3 colos kijelző került elhelyezésre, és természetesen megtalálható lesz az autóban a Live Cockpit rendszer, valamint az Intelligent Personal Assistant is.