Ez lehet a csehek következő nagy dobása: Skoda Kamiq

Skoda KamiqTovább folytatja a Skoda az SUV szegmensben történő térhódítást. A Karoq és a Kodiaq után itt a következő nagy(obb) testű autójuk, a Skoda Kamiq. 

Az autózás világában magabiztosabban mozgó olvasóknak talán már ismerős lehet a név, ami nem véletlen, hiszen a Skoda már forgalmaz ezzel a névvel autót, csak éppen nem Európában, hanem a kínai piacon lehet azt megtalálni.  

Sokat még nem tudunk a csehek következő (Európába szánt) autójáról, hiszen eddig csak két képet közöltek róla, valamint a nevét tudatták velünk. A névadás terén folytatják az eddigi SUV-okra jellemző sormintát, nevezetesen, hogy K a kezdőbetű és Q az utolsó. A Kamiq szó az inuit nyelvből származik, ami olyasmit jelent, hogy „tökéletesen illeszkedő”.  

A Kamiq egy olyan városi croosover lesz, ami egyesíti majd egy kompakt autó kezelhetőségét a SUV-ok előnyeivel. Amit várhatunk tehát az a magasabb üléspozíció, jobb kilátás, könnyebb ki-és beszállás, nagyobb hasmagasság.  

A Skoda Kamiq a március 5. és 17. között megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönség előtt. 

, , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?