Minden szerelő találkozott már fékkel kapcsolatos horrorsztorikkal, így a következőkben ismertetünk néhány fékszereléssel kapcsolatos alapvető szabályt, amelyet a saját testi épségünk megőrzése érdekében nagyon ajánlott betartani.
Fékfolyadék csere
A fékfolyadék kétévenkénti cseréjére azért van szükség, mert ez az anyag erősen higroszkópos, azaz megköti magában a levegő víztartalmát. Sajnos ez azzal is együtt jár, hogy sokkal alacsonyabb hőfokon forr fel, ami egy hosszabb hegyi szakaszon lefelé jövet bizony nem jön túl jól, mivel a folyadékkal ellentétben a gázok összenyomhatók, így nem sok fékhatásunk lesz egy elforrt fékkel. A csere ugyanakkor azért is fontos, mert a fékfolyadékban lévő víz korrodálja a fékalkatrészeket, melynek legjellemzőbb és egyik legrondább következménye az, amikor a „vasaló” Swiftekben az ABS kocka emiatt feladja, és beesik a pedál.
Fékbetétek és -tárcsák
A fékbetétek elhasználódására manapság gyakorta kopásjelző is figyelmeztet, de ha ilyen nincs, akkor sem árt néha ránézni a betétekre, melyek általában szabad szemmel is láthatók a keréktárcsán keresztül.
Ha betéteket cserélünk, akkor mindenképpen le kell hozzá venni a féknyerget, amit nagyon nem ajánlatos a fékcsövön lógatni, inkább húzzuk fel a kábelkötegelővel mondjuk a rugóra, vagy az egyik lengőkarra.
Fontos, hogy minden páros fékalkatrészt mindig párban kell cserélni, ez alól gyakorlatilag nincs kivétel! Azt is jó tudni, hogy régi, de még használható tárcsára tehetünk új betétet, de fordítva nem, azaz tárcsát mindig csak betéttel együtt szabad cserélni.
A féktárcsák vastagságának mérése úgynevezett mikrométerrel történhet. Az autó javítási kézikönyvében vagy gyakran magába a tárcsába beütve is megtalálható a minimális vastagság. Ha ennél kisebb, vagy betét csere előtt vagyunk, és alig vastagabb a tárcsa, akkor bizony ezt is cserélni érdemes.
Szabad egyáltalán?
Fontos, hogy a hatályos jogszabályok alapján féket csak olyan műhelyben szabad javítani, ahol rendelkezésre áll fékpad, hogy a hatásosságot ellenőrizni lehessen. Nyilvánvalóan mi magunk is fontosnak tartjuk ezt a jogszabályt, mert ez azon kevés kivételek egyike, ami nem csak bürokrácia, hanem némi értelme is van, így ha tehetitek, akkor féket tényleg ne javítsatok otthon.
Álszentség lenne azonban azt hinni, hogy eztán emberek nem fognak a garázsokban fékeket barkácsolni, így cikkeinkben inkább megmutatjuk, leírjuk hogyan kell ezt szakszerűen elvégezni. Viszont pár dologra felhívjuk a figyelmet:
- Féket csak akkor javíts, ha tudod mit csinálsz, és a szükséges szerszámaid is megvannak hozzá!
- A javítás után mindenképpen végezz fékpróbát, melyen a következőkre figyelj:
- Járó motornál, álló helyzetben pumpáld a féket, ekkor nem szabad felkeményednie. Ha mégis, akkor levegős a rendszer, le kell légteleníteni.
- Menet közben, kihalt, egyenes útszakaszon fékezz nagyot, ABS nélküli autóban mind a négy keréknek blokkolnia kell. ABS-es autóban darálnia kell az ABS pumpának.
- Szintén menet közben, egyenes, és vízszintes útszakaszon egyenletesen fékezz, és ne tartsd erővel a kormányt. Ekkor az autónak nem szabad elhúznia egyik irányba sem. Ugyanez igaz a kézifékre is.
- Ha megoldható, akkor vidd el egy fékhatás-mérésre az autót.