A rendőrség nemrég bejelentette, hogy változtat a sebességmérési szokásain, és ezentúl nem közlik majd előre az ellenőrzések helyét, idejét, valamint bővítik az ellenőrzési módszereket, eszközöket is. De mi vezetett vajon idáig? Csipkerózsika felébredt rémálmából, amikor az illetékesek közölték vele a legfrissebb statisztikai adatokat?
Távol álljon tőlem, hogy a sebességmérések ellen kezdjek lázítani, vagy a rendőrségnek ebben a körben végzett munkája ellen indítsak hadjáratot, de véleményem szerint érdemes kicsit tágabban értelmezni a történteket. Mérés mindig is volt, mindig is lesz, szükséges része ez a közlekedésnek, gondoljunk csak bele abba, hogy mi lenne az utakon, ha a rendőrség egyáltalán nem végezne ilyen feladatot. A hol és a hogyan persze már egy nagyon érdekes kérdés.
Nem jött be
A változásokat azzal indokolták, hogy az előre bejelentett traffipaxok nem jelentenek megfelelő visszatartó erőt, hiszen az autósok csak ott tartják be a sebességet, ahol a hatóság szeme előtt vannak. Bumm, mekkora meglepetés, elképesztő. Lehet, hogy a rendőrség azzal, hogy előre nyilvánossá tette a mérésekre vonatkozó vezénylési terveket egy gesztust akart tenni az autósok felé, de valóban be kell látni, hogy ez nem jött be, megjegyzem ez már az ötlet megszületésekor kódolva volt. Gondolom megkérdeztek előtte egy közlekedéspszichológust is, esetleg más szakembereket és mindent összevetve azt dobta ki a gép, hogy jó lesz ez így. A jelek szerint nem lett jó, azonban, hogy e miatt romlottak volna a közölt mértékben a baleseti statisztikák, azt erősen kétlem.
Ért valaha is bármit ez az információ?Azt gondolom, hogy ezek az infók eddig is használhatatlanok voltak, hiszen bejelentettek mondjuk egy napra egy megyére vonatkozóan kb. 30-40 mérési helyszínt, amelyből 2-3 helyen tényleg kint is voltak. Ha valaki tényleges helyszíneket akart tudni, az eddig is, és ezután is a Waze-t használja. Egyszóval az előre bejelentés arra jó volt, hogy kifogják a szelet a „lesből traffiznak” érvrendszerből, hiszen mondhatták, hogy szóltunk előre. Az viszont, hogy ez valójában már nagy valószínűséggel a kutyát sem érdekelte, kérdésessé tehette a közzététel létjogosultságát. Amúgy meg mi van ha lesből traffiznak? Mi van ha mozgó járműből mérnek? Semmi. Amíg nem idéznek elő balesetveszélyes helyzetet, illetve olyan helyen mérnek, ahol tényleg van értelme (értsd: nem a kint felejtett 30-as táblánál), addig tegyék, joguk van hozzá. Ez egy macska-egér harc, nekünk ott a közösség ereje, nekik ott vannak a jogszabályok, lássuk ki mire jut. Ja, hogy az egészre nem is lenne szükség, ha senki nem menne gyorsan? Persze, kergessünk csak álmokat… (a szerk.) |
Csak etikusan
Legutóbbi közleményükben külön hangsúlyozzák, hogy nem arra kell számítani, hogy „lakott terület kezdetét jelző tábláknál fognak mérni”. No, ezt örömmel hallom, mert ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy leszoknak róla. Az elmúlt három hónapban ugyanis legalább négy alkalommal találkoztam ilyen esettel. Apropó település tábla: térjünk rá a hol és hogyan problémára. Nagyon szép térképeket készítenek a rendőrségnél, amelyek azt hivatottak megmutatni, hogy hol történik a legtöbb baleset, hol vannak az ún. baleseti gócpontok, vagy veszélyes útszakaszok. Nem vitatom, egy vidéki város, esetleg falu bevezető szakasza is lehet rettentően veszélyes, de azért mégis úgy vélem nem ezeken a helyeken érdemes jelen lenni.
Az ellenőrzési módszerek is megváltoznak, a traffipaxok feltűnhetnek „furcsa” járművekben is. Már szinte látom magam előtt a rendőrségi „fedett” csettegőt, amin a kolléga, magát földműves gazdának álcázva méri a közlekedők sebességét.
Negatív folyamatok
A módszerek megváltoztatásának célja pedig, hogy megfékezzék a negatív folyamatokat. Ismét tegyük fel a kérdést – persze csak magunkban -, hogy a statisztikák romlása mögött ilyen nagy mértékben a gyorshajtás áll? Benne van ebben sok más tényező is. Senki előtt nem titok, hogy intenzíven nőtt a forgalom, és az utakon lévő autók száma az elmúlt években, amik viszont sajnos egyre rosszabb állapotban lévő aszfalton közlekednek.
Sokak szerint valamennyit még javult is a közlekedési kultúránk, de még mindig hatalmas a lemaradásunk, melynek egyébként egy komoly pszichológiai háttere is van. Gondoljunk csak bele, hogy mi történik mondjuk délután négykor? Az ember kijön a munkahelyéről, ahol rossz esetben egész nap azt hallgatta a főnökétől, hogy „ő bizony mekkora hülye, mindent rosszul csinál, sietni kell a határidős munkákkal, amúgy is szar az egész”. No, ettől nem lesz jobb a kedve az egészen biztos, és ebben a „nyugodt állapotban” kezdi meg útját hazafelé. Beül az autóba, és elérkezett a nap első olyan pillanata, ahol teljesen az ő kezében van az irányítás, kvázi most ő uralkodik, szinte minden és mindenki felett. Persze, hogy sok dolog eszébe fog jutni, de garantálom, hogy a közlekedési kultúra nem lesz közte. Inkább gyakrabban hatalmasodik el az „én vagyok az úr”, „majd most én megmutatom ki a főnök”, „igazságot teszek” érzése.
Csak a gyorshajtás a bűnös?
További kérdésként merül fel bennem, hogy vajon a gyorshajtásra vonatkozó statisztikák mennyire pontosak, mi a helyzet az oly gyakran emlegetett relatív gyorshajtással, amikor valaki nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezetett, nem is beszélve egyéb tényezőkről, amikor egy baleset előidézője a szabályok sorozatos megszegésével okoz balesetet, ahol tényleg szerepel aztán minden: gyorshajtás, figyelmetlenség, záróvonal átlépése, és még sorolhatnánk.
Persze én csak szerényen találgatok, gondolkodom, hogy vajon a balesetek száma valóban az előre bejelentett mérések miatt nőtt-e az elmúlt időszakban, vagy a fentebb felsorolt egyéb tényezők is folyamatosan szerepet játszanak. Változást, javulást csak együtt érhetünk el, ahogy azt egy korábbi cikkünkben már írtuk: mert itt majdnem minden rajtunk múlik.
| A “vélemény” címkével ellátott cikkek publicisztikák, azaz kizárólag a szerző véleményét tükrözik. |
