Két új csemege: BMW X3 M és BMW X4 M

BMW X3 MA BMW X3 megjelenése óta sikeresen teljesít, széles kínálattal rendelkezik, mindenki tud válogatni az általa kínált lehetőségekből. De valami hiányzott. Igen, persze, hogy az M verzió. 

A németeknél természetesen az M GmbH alkalmazottai sem unatkozhatnak, ha megjelenik egy új BMW modell, akkor abból előbb-utóbb jönni fog az M verzió is. Nincs ebben semmi különös, mondhatni, hogy ezt már szinte megszokhattuk. Az X3 mellett pedig megbolondították az X4-et is. Az SAV (Sports Activity Vehicle) és az SAC (Sports Activity Coupe) szegmens résztvevői amúgy sem mondhatóak unalmasaknak, de a bajorok persze erre is rá tudtak tenni egy lapáttal. 

Technika

A BMW X3 M és a BMW X4 M lelke az új 3.0 literes, soros hathengeres, ikerturbós motor, melynek teljesítménye –  az M logóhoz méltó módon – egészen meggyőző, hiszen 480 lóerő és 600 Nm-es nyomaték leadására képes. Az M Competition modellek még ennél is többet tudnak, ezek már 510 lóerőt mozgósítanak. Ennek megfelelően a gyorsulási értékek is izmosak, hiszen az egyik 4,2 másodperc, míg a másik 4,1 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h-s sebességet.  

Ekkora erőt persze uralni is illik, kihasználni is úgy lehet, ha igazodik hozzá a többi nagyon fontos tényező is. Az autó megkapta tehát az M5-ből már ismert M xDrive összkerékhajtást, hátul pedig aktív differenciálmű segíti a gyors és biztonságos haladást. 

A sportfutómű és természetesen a fékek is ehhez igazodnak, a három fajta beállítási lehetőséggel pedig teljesen személyre szabható lesz az M család legújabb fenegyereke. A kormányon elhelyezett M gombok segítségével könnyedén előhívhatóak a korábban tárolt beállítások is.  

Az erő megfelelő elosztásában egy nyolcsebességes M Steptronic váltó lesz a pilóta segítségére.  

Az erő és a dinamika természetesen nem csak a technikában és a számadatokban jelenik meg, hanem a külső és belső dizájn is magán hordozza az M modellekre jellemző különlegességeket. A beltérben az egyedi sportülések, az M logók, valamint sportkormány gondoskodik arról, hogy egy pillanatra sem feledkezzünk meg róla, hogy milyen autóban ülünk.  

Kívülről a 21 colos kerekek, a légbeömlők, a fekete betétek, elemek teszik hangsúlyosabbá az X3 M és az X4 M modellek megjelenését.  

, , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?