Várható volt, hogy a tavaly megjelent Audi Q8 motorok terén fennálló kínálata bővülni fog, hiszen ezen a téren a megjelenésekor nem volt túl bő választási lehetőség.
A németek nem bízzák a véletlenre. Az Audi Q7 mellé bevezettek a piacra még egy nagytestűt, az Audi Q8-at. Persze nem egymás konkurensei, hisz a Q8 a luxuskupék világában szeretné meghódítani a közönséget. Mi tagadás, teszi ezt egészen jó esélyekkel. Az eddig elérhető 286 lóerős 50 TDI mellé most két új motort fognak bevezetni, egy benzinest, valamint egy dízel verziót.
Az új benzines nem más, mint az 55 TFSI. A háromliteres, hathengeres erőforrás 340 lóerő, valamint 500 Nm nyomaték leadására képes. S, hogy ez mire elég? Vélhetően senkinek nem okoz majd csalódást, 5,9 másodperc alatt képes 100 km/h-ra gyorsítani, végsebessége pedig 250 km/h lesz. Ne legyenek kétségeink, a végsebesség terén tudna ez többet is, de a tiltásnak köszönhetően ennyi az annyi.
A másik most bevezetésre készülő motor a 45 TDI. Ez a dízel szintén háromliteres, a belőle kinyert erő a lóerő tekintetében azonban már más számot mutat. A nyomatéka ennek is 500 Nm lesz, lóerőben viszont lényegesen elmarad benzines társától a maga 231-es értékével. Gyorsulási adata ennek megfelelően valamivel gyengébb is, 7,1 másodperc alatt tudja majd teljesíteni a százas sprintet.
A motorok egy 48 V-os mild hibrid rendszerrel működve akár 0,7 literes fogyasztáscsökkenés elérésére is képesek. A quattro hajtás mellett egy nyolcfokozatú tiptronic váltó dolgozik majd az Audi Q8-ban, amely 19-colos kerekeken fog gurulni az utakon.
A magyarországi árakról jelenleg nincsenek hírek, Németországban a TFSI ára 76.300 euró, míg a TDI ára 73.300 euró lesz.