Póni és lovasa - Carportal.hu

„Jimba Ittai”, azaz ló és lovasa, állítja a Mazda által használt szlogen, ami a második generációs 3-ra is alkalmazható, igaz, kisebb kompromisszumokkal.

A gyári 17-es felnik kifejezetten mutatósak

Az első Mazda 3 generáció 2003-ban igazán nagyot gurított design tekintetében, főleg az elődjéhez, a 323-ashoz viszonyítva, amelyik bár kifejezetten tartós és jó minőségű autó volt, kábé annyira volt izgalmas, mint egy Tarr Béla film, vagy ha már a Japán, akkor mondjuk Kuroszavától a Hét szamuráj. Ahhoz képest tehát nem volt nehéz nagyot alkotni, de a hirosimaiak bőven túlteljesítették a minimumot, és a Mazda 6-nál már alkalmazott formanyelvet ízlésesen ültették át a kistesóra is. Az első generáció egyébként az akkor aktuális Ford Focus alaplemezére született, és a hátsó futóműben is osztoztak. „Bevált recepten ne változtass”, így formáját kicsit átcsiszolva, műszaki alapjaiban továbbra is a Focusra épülve 2008-ban debütált a második generáció. Ez már nem volt olyan elképesztő, de – talán pont ezért – formája még ma, 10 évvel később is megállja a helyét.

Rozsda nélkül

A lámpák már kezdenek mattulni, pedig aránylag keveset állt napon

Sokat hallani a Mazdák, és ezen belül is főleg a 3-ak rozsdásodási hajlamáról, amiben nem kételkedek természetesen, de ez a 2009. évi példány egyáltalán nem szenved ettől a betegségtől, csak némi nagyon enyhe felületi rozsda látható az alján, és főként a lengőkarokon. Igaz, újkorától kezdve a jelenlegi tulajdonosánál van, és ezt a kört csak az általam lenyomott kicsit több mint fél év és 12 ezer kilométer törte meg valamelyest. Egyébként most szűk 130 ezer kilométert mutat az óra, ami a már említettek miatt teljesen biztosan nem volt tekergetve, és ezt sok tekintetben tükrözi a kocsi állapota is. Nyilván kivételek mindig vannak, így például a garázsban tartás ellenére a fényszórók elkezdtek bemattulni, és a vezető oldali szőnyeg is kiszakadt már a gázpedált nyomó láb alatt, de ennél brutálisabb elváltozások nem jelentkeztek.

A külsején van egy-egy városi közlekedésben szinte elkerülhetetlen karc és húzásnyom, de szerencsére többnyire csak a lökhárítón. Ez alól kivétel annak az agyhalottnak a kulccsal húzott kézjegye, aki a budai elit fellegvárában, a 12. kerületben gondolta úgy, hogy jól mutatna egy mély karcolás a szinte vadonatúj autó jobb oldalán, méghozzá lehetőleg az összes karosszériaelemen egyszerre.

Mantra

A sedan kivitel előnye a nagy, 430 literes csomagtér, hátránya pedig hogy a nyílása olyan szűk, hogy igazi kihívást jelent egy-egy méretesebb tárgy bepakolása. Amikor a „kalaptartó” alsó, csomagtér felőli oldalán megláttam a hangszórók teljesen szabadon, minden védelem nélkül álló csatlakozóit, akkor az első gondolatom az volt, hogy egy termetesebb tárgy szállításánál azonnal le fogom szaggatni az összeset. Aztán ez valahogy elmaradt, pedig nem egyszer volt úgy megpakolva a családi cumókkal a kocsi, hogy szinte ugrálni kellett a csomagtértetőn, hogy le lehessen zárni.

Az üléstámlák osztottan dönthetők, ami jól jön, még úgy is, hogy az így szabaddá tett átjáróból szép nagy darabokat hasít ki a karosszéria merevítése. Ha pedig már a hátsó ülésnél járunk, akkor mindenképpen mantrázzuk magunkban azt, hogy „ez egy kompakt autó, ez egy kompakt autó…”, mert bizony a lábtér nem kiemelkedően nagy. Persze nyilván minden viszonylagos, az aránylag rövid ülőlapnak köszönhetően átlagos felnőttek egész jó elvannak hátul, akár közepesen hosszú távon is, de ha két gyereket akarsz vele mozgatni, akkor ahhoz már kevés lesz. Ezen a helyen lerombolnék egy gyermektelen körökben közkeletű tévedést: a gyerek egy autóban az ülésével együtt legalább annyi helyet foglal, mint szegény megboldogult Bud Spencer egy kiadós hagymásbab után. Hol van már az régi szép idő, amikor egy egyszerű ezerkecske hátsó ülésén akár 4-5 kölyök is vidáman utazhatott… Szerencsére sehol, és így talán a gyerekeink életben maradnak a biztonságos üléskéikben.

Az első ülések már lényegesen kényelmesebbek, bár az ülőlap ezeknél sem túl hosszú, látszik, hogy nem autópályacirkálónak szánták a Mazda3-at, de itt megint előjön a mantra, és az, hogy családi autónak csak kis hazánkban használnak kompaktokat, a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ez a kategória leginkább városi használatra szolgál, egy-két személynek, ezt a feladatot pedig a 3 is tökéletesen oldja meg.

A belső tér tervező mérnök magányossága

A belső tér designja egyébként közepesen mozgalmas, csőműszerek biztosítják, hogy a jobbegyesről az asszony ne tudjon leszabályozni a sebességmérő állását látva, a kormány a standard Mazda-féle háromküllős, a gombok pedig kézre esnek. Mármint némelyik. Az egész belső olyan, mintha a tervezésével megbíztak volna egy csapatot, akik felosztották maguk között az egyes elemeket – klímapanel, audiorendszer, ésatöbbi –, majd soha többet nem is beszéltek volna egymással. Ennek kapcsán többen kritizálták már a középkonzol tetején csücsülő két kijelzőt: az egyik egy sárga színű pontmátrix a másik pedig egy monokróm TFT, és semmilyen formában nem passzolnak egymáshoz, sem színben, sem méretben, sem betűtípusban. Ezen én magam könnyen túllendültem, egy ilyen autónál a használhatóságot kell szem előtt tartani, a kijelzők pedig jól olvashatók, így a továbbiakban a betűtípus köszönöm szépen nem érdekel.

A kezelőszervek többsége azért kézre esik

Az már azonban jóval nagyobb probléma, hogy több mint 10 ezer kilométer levezetése után is le kellett néznem a kormányra a tempomat bekapcsolásához, vagy éppen a középkonzol tövébe a belső keringetés bekapcsolásához, mert egyszerűen lehetetlen volt vakon megtalálni ezeket a gombokat. Ezzel szöges ellentétben viszont például a hőmérséklet állító tekerők, vagy a rádió teljesen jól kezelhető anélkül, hogy oda kellene pillantani.

Ha már audió, meg kell említeni a hangvezérlést, ami aranyos egy extra, bár a leghasznosabb funkciója az volt, hogy ovis kislányomat remekül elszórakoztatta, ahogy beszélgetek a kocsival, még annak ellenére is, hogy egy kukkot sem értett belőle, mert a kocsi csak angolul tud, ő meg úgy még nem.

Ennél sokkal hasznosabb kütyü a holttérfigyelő, és a puttony épségét sokszor megőrző gyári tolatóradar.

Egyébiránt az összes extra tökéletesen működött, ami egy hasonlóan 9 éves, mondjuk francia autónál egyáltalán nem kézenfekvő, sőt, manapság sajnos már egy németnél sem igazán.

3000 felett kezdődik az élet

Az 1,6-os, 105 lovas, szívó benzines rettentően nyomatékszegény, így az elindulás trükkös tud lenni vele, de ha már lendületben van, és el merjük forgatni nagyjából háromezerig, akkor ott már egészen kielégítő módon megjön az ereje – és persze a hangja meg az étvágya is. A változó szelepvezérlés ugyanis nagyjából 3000-es fordulatnál dönt úgy, hogy most aztán spuri van, és elkezdi locsolni a benyát a hengerekbe. Ezzel nem is lenne igazán gond, ha ez a bizonyos 3000 körüli fordulat ötödikben nem mindössze 120 km/h-t jelentene (óra szerint, GPS szerint csak 111), ami a magam részéről hosszú távon tarthatatlanul csiga tempó, 140-nél (GPS: 130) pedig a pillanatnyi fogyasztás sík úton, két személlyel 9-9,5 liter. Ez az a kategória, amikor az embernek elkezd valami fájni ott mélyen belül, a belső zsebe környékén.

A 12 ezer kilométer alatt egyébként 7,29 liter volt az átlagfogyasztása, egy kicsivel kevesebb, mint a Spritmonitor 104 felhasználó alapján megadott 7,56-os átlaga. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az autó legnagyobb részben egy napi 60 km-es otthon-bölcsi-ovi ingajáratban közlekedett, 80-90 százalékban autópályán, de szinte soha nem többel, mint 110-120, ennél a tempónál pedig a pillanatnyi fogyasztás csak 6,5 és 7 liter között van.

A futómű és a fékek kiválóak, egy sokkal erősebb motort is gond nélkül tudnának kiszolgálni, simán el tudom képzelni, hogy az MPS nevű sportváltozathoz sem kellett sokat faragni rajtuk, a 3-ban ezt a részt kifejezetten imádtam.

Egyszóval…

Összefoglalva, a második generációs Mazda 3 kiváló városi autó, nem egy versenyló, inkább egy póni, amelyik kis helyre is befér, nem túl igényes, de cuki, a gazdáját pedig megbízhatóan viszi el A-ból B-be. Viszont ha városi autó, akkor már érdemes automata váltóval szerelt példányt választani, amivel sokkal kényelmesebb a dugóban araszolás. Mivel az automata az amúgy sem túl népes ménesből lecsipeget jópárat, az 1,6-osnál jobb választás lehet a 151 lovas kétliteres, ami viszont már valamelyest nagyobb fogyasztású (Spritmonitor: 8,49 l/100 km). A 2,3-as benzines MPS-t nem keverném ide, mivel az a maga 260 lóerejével, és 380 Nm nyomatékával nagyon más kategóriában játszik. 1,6-os és 2,2-es dízellel is kínálták, mindkettő PSA eredetű, Mazda által átdolgozott motor, és bár gyengébb, ennek ellenére az 1,6-os ebből a jó választás megbízhatósága miatt.

A sedan tagadhatatlan előnye az aránylag nagy csomagtér, amelynek élvezeti értékéből sokat levesz az, hogy a szűk nyílás miatt nehéz pakolni. Ha nem kell a puttony, és elegendő 340 liternyi tér is, akkor városi használatra bizonyosan jobb egy ferdehátú, könnyebb parkolni, könnyebb manőverezni, és még a kilátás is jobb.

A verdikt csak azért feltételesen ajánlott, mert maga a Mazda3 egy kiváló városi autó, de a tesztautó motor-váltó-karosszériaváltozat kombinációja nem a legjobb választás.

Verdikt: feltételesen ajánlott

Mazda3 használtteszt galéra