A modellfrissítések sorából nem maradhatott ki az Audi TT RS sem. Lássuk, hogy mit tud a németek virgonc sportautója.
Ahogy az a frissítések esetén lenni szokott, a változásokat jelen esetben sem lehet radikálisnak nevezni, de vélhetően nem is ez volt az Audi célja. Újragondolták többek között az autó elejét és hátulját. Elől nagyobb légbeömlők jelennek meg, változtak a lámpák is, amik már alapáron LED technológiával érkeznek. A TT RS logó a hűtőrács felső részében helyezkedik el, míg a quattro felirat finoman jelenik meg annak legalján.
Hátul a szárny változása vehető észre legjobban, valamint az ovális kipufogóvégek és a diffúzor is összetéveszthetetlen jelleget ad az autónak. A TT RS új színekben is rendelhető lesz, és a tükörházak megjelenése is variálható.
A beltérben is folytatódik a színekkel való játszadozás, a külső szín megjelenik az ülések oldalán, továbbá a könyöktámasz előtt elhelyezkedő pohártartót is lehet ehhez igazodóan rendelni. Érthető módon az RS logó dominanciája belül is megkérdőjelezhetetlen, hiszen megjelenik a kormányon, az üléseken, és természetesen a kijelzőkön is.
A motor teljesítménye ugyan nem változott, de a 2,5 literes, öthengeres TFSI egy pillanatra sem feledteti velünk, hogy egy igazi sportautóról van szó. A 400 lóerő, valamint a 480 Nm-es nyomaték igazán meggyőző adat. Az Audi TT RS ezzel 3,7 másodperc alatt képes 100 km/h-ra gyorsítani, végsebessége pedig 250 km/h, de ez – csomagtól függően – lehet akár 280 km/h is. A hétfokozatú S Tronic váltó megfelelő társ lehet az erő elosztásában, a választható vezetési módok (comfort, auto, dynamic, individual) pedig igény szerint nyugodtabbá vagy virgoncabbá tehetik ezt a kis méregzsákot. A fent említett teljesítményekhez pedig már szinte elengedhetetlen az összkerékhajtás, amiről jelen esetben az Audi híres quattro rendszere kiválóan gondoskodik.
Az Audi TT RS frissített verziója tavasszal érkezhet meg az utakra. Annak, aki ilyen autót szeretne vásárolni mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, hiszen a kupé alapára Németországban 67 700 euró lesz, míg a roadsterhez 70 500 eurós vételáron lehet majd hozzájutni.