Amszterdam, Sanghaj, Sao Paolo. Ezeken a helyszíneken mutatta be tegnap a Volkswagen az új, T-Cross névre keresztelt modelljét.
A felsorolt városokból is látszik, hogy a Volkswagen világszerte nagy szerepet szán a most bemutatott mini crossovernek. Nem titkoltan a néhány éve megkezdett SUV offenzívájuk folytatását jelenti ez az autó is, hiszen a T-Roc, Tiguan, Tiguan Allspace és a Touareg mellett ez már az ötödik modelljük ebben a szegmensben.
A 2016-ban a Genfi Autószalonon tanulmányként már bemutatkozott autó most érkezett el a szériagyártáshoz. Az MQB platformra épülő jármű 4,11 méter hosszú, tengelytávja pedig 2,56 méter. Ennek köszönhetően a beltér helykínálata megfelelő lesz, sőt a hely akár bővíthető is a hátsó ülések 14 centiméteres sávban történő mozgatásával. Így választhatunk, hogy a lábtér legyen nagyobb, vagy pedig a csomagtartó mérete. Ennek megfelelően a csomagoknak alapból 385 liternyi tér áll rendelkezésükre, amely a hátsó üléssor imént említett mozgatásával 455 literre bővíthető, a támlák lehajtásával 1281 literes pakolható teret kapunk.
A Volkswagen T-Cross motorkínálata
A német gyártó jelenleg négyfajta motorral kínálja az autót, melyek között három benzines, és egy dízel változatot találunk. A legkisebbek az 1.0 literes háromhengeres, turbós motorok, melyek 95 és 115 lóerős változatban léteznek. A négyhengeres, 1,5 TSI már 150 lóerőt tud, míg az egyetlen dízel, az 1,6 TDI 95 lóerővel rendelkezik.
Biztonság
A Volkswagen, mint minden modelljénél, természetesen a T-Crossnál is nagy hangsúlyt fektetett az utasbiztonságra, de emellett már alapáron számos vezetést segítő rendszer megtalálható lesz benne, melyek nagyfokú védelmet nyújtanak, valamint a baleseteket is segítenek elkerülni. Alapfelszereltséggel érkezik benne az elülső felügyeleti rendszer, vészfékfunkcióval és gyalogosfelügyelettel, sávtartó asszisztens, holttérfigyelő, visszagurulást gátló rendszer. Rendelhető extraként többek között az éberségfigyelő és az adaptív tempomat is elérhető lesz.
A T-Cross tehát, mint SUV belépőmodell sokat hozhat a Volkswagen konyhájára, hiszen ez a szegmens jelenleg rohamléptekkel növekszik. A konkurencia sem kicsi, de hamarosan ki fog derülni, hogy a T-Roc alá pozícionált városi szabadidőautó milyen mértékben fogja bevéltani a hozzá fűzött reményeket.