…pedig hasznos lenne!
Töhötöm ugyan képzelt személy, lehet nő és férfi is, lehet idős vagy fiatal, a lényeg azonban az, hogy autóba ül, vezet, és azt gondolja magáról, hogy veszettül jól csinálja.
-
Besorolásnál gyorsíts!
Töhötöm egyik legidegesítőbb szokása az, hogy ha valaki lassít, hogy beengedje maga elé, akkor ő ugyan kifordul, de elkezd előtte gyökkettővel cammogni. Alapvető lenne pedig, hogy ilyenkor Töhötöm a lehető leggyorsabban felvegye a tempót – már amennyire csak az útviszonyok engedik természetesen – és ne tartsa fel azt, aki jó fej volt vele.
-
Ha beengednek, akkor figyelj, és indul amilyen gyorsan csak lehet
A legrosszabb, az, amikor Töhötöm még a gyorsításig sem jut el, hiszen villogó indexszel várja a sarkon, hogy valaki kiengedje, majd, amikor eljön a pillanat, ő bizony bambul / rádiót tekerget / pattanást nyomogat a sminktükörben vagy bármi egyébbel mókol. Amikor pedig végre feleszmél, akkor annyira sietve indul el, hogy a Kispolszkijának jobb első semislick gumija sormintát hagy a zebrán épp átkelő Gizi néni nyakcsigolyáin.
-
Ha elengedted, ne gondold meg magad!
Persze Töhötöm sem kőszívű, néha ő is megszánja polgártársait, és lemond elsőbbségi jogáról. Ilyenkor villant, vár kőkemény 2 másodpercet, majd megvonja a vállát, sőt kicsit meg is sértődik, és teligázzal megy tovább. A megszánt vezető pedig ekkorra jut el addig, hogy elinduljon. A vége csatt, és a megszánt jár rosszul, hiszen végülis ő nem adta meg az elsőbbséget.
-
Parkolásnál hagyj helyet másoknak is
Töhötöm szeret kényelmesen megállni. Ha merőleges parkolóba áll, akkor ügyel arra, hogy a vonal, mindig a kocsi alatt legyen, így tuti, hogy nem nyitják rá a Kispolák vadizsír flipflop fényezésére az ajtót, és ő is kényelmesen el tudja hagyni a gépsast, mikor beugrik szafaládéért a Madarasteszkóba. Ha teheti, akkor egyenesen a családos parkolóba áll, hiszen ott több a hely, és az otthon tartott három hullámospapagályára családjaként tekint, így teljes joggal várakozhat ott.
Ha párhuzamos parkolóba kényszeríti a nyomorúságos sorsa, akkor mindenképpen annyi helyet hagy maga előtt és mögött, hogy oda éppenhogy ne férjen be semmilyen autó. Így sokkal kevesebbet kell tekerni a kormányt, mikor ki és be kell állni.
-
A leállósáv végén nincs betonfal
Töhötöm tudja, hogy a leállósáv szent és sérthetetlen, így, ha az autópályára felhajt, mindenképpen 30-cal cammog végig a gyorsítósávon, majd annak végén felháborodva konstatálja, hogy megint nem fért be, és megáll.
Álló helyzetét csak akkor adja fel, amikor a) felökleli a Holdig a hátulról a nyúltagyába fúródó tartálykamion, b) megfelelő mennyiségű autóstársat tud életveszélyes vészfékezésre kényszeríteni azzal, hogy álló helyzetből sorol be a külső sávba.
-
Hátranézni veszélyes
Töhötömnek bizony jó a memóriája. Tisztán emlékszik arra, hogy a vezetésoktatója milyen háklis volt arra, ha indexelés előtt nem nézett jó alaposan hátra. Így Töhötöm mindig hátranéz, és ezzel együtt némileg a kormányt is abba az irányba mozdítja. Néha észre sem veszi, hogy mire visszafordul előre, már két sávval arrébb van. Vagy az idő alatt, míg ő biztosági okokból hátrafelé vizslatott, az első lökhárító összeszedett egy kutyát, az őt sétáltató hölgyet, két-három kisebb cserjét, egy partisátrat a benne lévő násznéppel, menyasszonnyal valamint a motherbookdriverrel együtt.
-
Ismerd meg a kocsid méreteit (PET palackok)
Töhötöm ismeri a Kispolszki méreteit, azért is parkol ilyen fenomenálisan. Neki teljesen felesleges üres PET palackokat kitenni egy fal elé, hogy a recsegésből hallja, hogy mikor koccanna neki a lökhárító az akadálynak. Vagy ugyanezeket a palackokat vízzel megtölteni, és egy üres placcon ezekkel gyakorolni a parkolást.
-
Vészfékezz néha, csak úgy, magadban
Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy vészfékezésnél olyan kétségbeesett erővel taposd a pedált, mintha az életed múlna rajta. Leginkább azért, mert valóban az múlik rajta. Töhötöm tisztában van azzal, hogy mindez felesleges, hiszen amúgy se működik a fék a Polákon, már évek óta.
Pedig nem árt néha üres, egyenes úton, aránylag kis tempónál kipróbálni milyen is egy vészfékezés.
Te ne légy Töhötöm. Legyen eszed. Sokszor megmentheti az életed!