Amiért jöttünk azt teljesítettük

 

Hétvégén rendezték a Magyar Amatőr Rally Bajnokság, vagyis a MARB északi régiójának futamát. A versenyre nevezett párosoknak a Zagyvaróna-Cered gyorsasági szakaszt kellett teljesíteniük kétszer oda-vissza, tehát összesen négy alkalommal láthatta őket a közönség. Ebben a mezőnyben szerepelt a Petróczy Péter-Szántó Béla páros egy EVO IX-es Mitsubishi Lancerrel, őket kérdeztük a versenyen történtekről.

“Pénteken a prológ előtt volt egy kis riadalom, mert a stadion felé vezető úton megállt alattunk az autó. Beindítani is nagyon nehezen sikerült, amikor pedig járt a motor akkor is csak kettő működött a négy hengerből. Topp Zoltán és csapata sietett segítségünkre, szerencsére hamar kiderült, hogy nem nagy a baj. A gyertyák kicserélése után ismét tökéletes volt a motor, rohantunk is, hogy teljesítsük köreinket a prológon. Az autót egyébként Topp Zolitól, vagyis a Topp Carstól vettük még 2016-ban, akik azóta is sokat segítenek nekünk, hálás köszönet érte”- mondta a pilóta.

Ami a szombati napot illeti reggel sok néző várta a versenyzőket, hiszen a Zagyvaróna-Cered szakaszon az ORB párosai is többször áthaladtak.

“Szombaton már minden rendben volt az autóval is és velünk is, hiba nélkül teljesítettük a gyorsokat. Lényegében mi hobbisták vagyunk, de imádjuk a rallyt és amikor tehetjük rajthoz állunk egy-egy futamon. Számunkra a versenyek hangulata és a tanulás a fontos, jelenleg még nem feltétlenül az ellenfelekkel küzdünk, de azért figyeljük a stoppert is, hogy legyen viszonyítási alapunk “- folytatta Péter.

“A jobbegyből is nagyon élvezetes volt a verseny. Már a pályabejáráson láttuk, hogy jó lesz a gyorsasági, hiszen tempós és technikás részek egyaránt vannak benne. Az autóval minden egyes megtett méter hatalmas élvezet számunkra. Ugyan sokat kell még tanulnunk, de a verseny után érkezett visszajelzések azt mutatják, hogy jó irányba haladunk, folyamatosan fejlődünk, gyűjtjük a még hiányzó versenykilométereket. A lényeg, hogy amiért jöttünk azt teljesítettük, versenyeztünk, jól éreztük magunkat, az autó pedig a következő versenyt várva karcmentesen pihen a garázsban”- avatott be minket a navigátor.

Az év hátralévő részével kapcsolatosan Petróczy Péter az alábbiakat mondta: “Konkrétumokat még nem tudok említeni, de azon leszünk, hogy idén egy-két futamon még láthassanak minket a nézők. Nagyon sokat jelent nekünk, hogy egy ilyen autóban ülhetünk, és egy fantasztikusan lelkes csapat áll mögöttünk, akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hiszen nélkülük nem tudnánk versenyezni, köztük Topp Zoli és csapata, Madarász István, Berencsi Gergő, az Autopenta szervíz tagjai. Egyben külön köszönet támogatóinknak is, a KVÁSZ-nak, a Schwarzmüllernek, a Ricsi fóliának, a Henci Group Kft-nek, az Autopenta márkafüggetlen autószerviznek, a H-D Innovatrans Kft-nek, és a BetonX-nek.”

Találkozzunk a következő futamon is!

, , , ,

Vélemény, hozzászólás?