Euro-árfolyam a csillagokban, határlezárások, növekvő kereslet. Magyarországon már szinte csak roncsokat lehet venni, és sok jóra ne számítson az se, aki a COVID lezárások végét akarja kivárni.
Szinte a csapból is az folyik, hogy mekkorát drágultak a használt kocsik. Tény, ami tény, hogy az utóbbi egy-másfél évben jelentősen megemelkedtek a használtpiaci árak, de ami ez után következik, abban sem lesz köszönet. Lássuk az okokat:
EUR/HUF árfolyam
2017. május 11-én azaz négy évvel ezelőtt 310 forint volt 1 EUR ára, 2019. május 13-án, azaz két évvel ezelőtt pedig 324 forintba került. Ez 14 forintos emelkedés két év alatt. Jelen pillanatban 1 EUR éppen 359 Ft, de volt már bőven 360, sőt kis ideig 370 felett is. Ha csak a 359 Ft-os értéket is vesszük alapul, akkor is az utóbbi két év alatt 35 forintot drágult az EU-s közös fizetőeszköz, vagy talán beszédesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy ennyivel ér kevesebbet a mi kis forintunk, és ennyivel keresnek többet például a hazai autógyárak, amelyek a terméküket euróban adják el, a fizetéseket viszont forintban folyósítják. (Persze ez minden más exportra dolgozó cégre is igaz.) Az árfolyam-különbözet önmagában, ez egy átlagosnak mondható, 10 000 EUR-s használtautó vételára esetében 350 000 forintot jelent.
Határlezárások
Lehet az újautó-lobbinak veszettül köpködni a használtautó-importot, azzal, hogy csak roncsokat hoznak be, meg hogy bizonytalan az előélet, és még sorolhatnánk, de a magyar mobilitást sajnos vagy épp hál’ Istennek (nézőpont kérdése), a levetett német, olasz, francia, rosszabb esetben osztrák autók oldják meg évtizedek óta. Csakhogy ezek mostanra elfogytak, a lezárt határok miatt pedig csak a románok szelik át autószállítókkal változatlanul autópályáinkat, a magyaroknak valahogy ez nem megy. Itt fővünk a saját, egyre büdösebb levünkben, és választás híján egyre kétségbeesettebben próbáljuk meg életben tartani azokat a vasakat, amiknél még a bontószökevény kifejezés is bóknak számít.
Növekvő kereslet
Merthogy nagyjából egy éve ugyanazok a leszakadt farzsebek vannak fenn a használtautós portálokon, és akinek van esetleg egy kis fogyasztású, városi használatra alkalmas, jó állapotú autója, az pillanatok alatt, csillagászati áron tudja eladni.
Képzeljük el, hogy a hatalmas koronavírus-pánik közepette tömeg(nyomor)közlekedés-alternatívaként azonnal kell valami, az se baj, ha kicsit szar, csak menjen, és legyen műszakija. Ja, bocs, vészhelyzet van, még a műszaki sem kell. Na, ezek a szörnyűségek, amik sok-sok hónapja várnak a vevőikre, még ennek a kétségbeesett vásárlórétegnek sem kellettek.
A furcsa az, hogy a kereslet nagyon durva hullámokban tör elő, majd tűnik el, mintha ott se lett volna. Használtautó-bevizsgálásaim alkalmával beszélgetve a kereskedőkkel szinte kivétel nélkül mind arról számolt be, hogy tavaly tavasszal a vevők teljesen eltűntek, majd májusban, mikor lazítottak a korlátozásokon, egyszerre akart autót venni mindenki. Aztán ősszel megint csökkenés, végül már észre sem vették, hogy „hatóságilag” be kellett zárniuk, mert akár nyitva volt a kapu, akár nem, maximum egy-két kóbor macska támolygott át rajta, de vevő az egy szál sem.
Most ellenben, mikor vadul lazítunk, mindenki „oltakozik” és boldog, megint előkerültek, és ugyanaz van, mint egy évvel ezelőtt. Olyan szörnyedelmes, életveszélyes rozsdaboglyák tűnnek el a hirdetési oldalakról, hogy ember nem képzelné, hogy azokért pénzt ad bárki. Persze ilyenkor a nepperek is önbizalmat nyernek, előtör belőlük a kurucvér, és ha egy fillért is alkudni mersz, te vagy a legutolsó szarkupac. Persze, most megtehetik, most éppen jó világ van, ha neked nem kell, 10 perc múlva jön a következő madár.
Dráguló új autók, elmaradó vevők
Persze az üvegpalotából a pórnépre tekintve más a látkép, ott bizony most is gyomorideg van bőséggel, hiszen az EUR árfolyam a márkakereskedéseket is üti-veri, ráadásul a gazdik (érts: gyárak és importőrök) tolják egyre feljebb az új autók árát. Persze hogy tolják, meg kell felelni az egyre szigorúbb környezetvédelmi és biztonsági szabályoknak, és még pénzt is kellene keresni. Ez a gyomorideg pedig 2019 év vége óta ott van. Pedig akkor jó világ volt, a környezetvédelmi szigorítások, és a COVID előtti utolsó nagy eladási hullám, amikor annyi autót vettek, hogy a telephely sarkába borított használt térkövet is azonnal teríteni kellett, hogy tudják hová tenni a sok nullkilométerest.
Persze utána jött a feketeleves, a járvány miatt először a vevők, majd a szervízeltető ügyfelek is eltünedeztek (ez alól a luxusmárkák kivételek!), úgyhogy azonnal ki kellett rúgni, akit csak lehetett. Aztán vissza, mert bár mégsem olyan jó buli ez a bértámogatás, de május körül ott is megjelentek az ügyfelek (bár lényegesen kisebb mértékben, mint a használtpiaci neppereknél), azokat meg csak ki kell szolgálnia valakinek.
Úgyhogy a köztiszteletnek örvendő szalon és márkaszerviz tulajdonosok, a 2019. év végi nagy eladási kánaán után pár hónappal – egyik kezükben a 400 négyzetméternyi üvegfal takarítási, másik kezükben a 18 méter belmagasságú szalon fűtési számlájával – az addig lesajnált használtpiaci neppereket bámulták irígykedve a MacBook Pro képernyője mögül. Mert bizony azok a nepperek egy kavicsos telephellyel, egy konténer-irodával és a „sziauram” stílusukkal többet kerestek, mint az egész csillivilli márkaszerviz-szalon komplexum.
Végül pedig a feketeleves
Sokan abban bíznak, hogy a helyzet egy csapásra változni fog, ahogy a határokat kinyitják, hiszen, ha az euró miatt picit drágábban is, de elkezdenek beözönleni az autók. Nos, nem. Nem fognak, mert míg tavaly tavasszal a nyugat-európai kereskedők zöme durva árcsökkentésekkel próbálta kompenzálni a kieső keresletet, addig mostanra már erre az eszközre nincs szükségük, sőt.
Lássuk részletesebben: 2019 tavaszán ott is megijedtek az emberek, és olyankor a honpolgár bizony nem költ, csak tartalékol. Pláne az nem költ, akit kirúgtak. Aztán jött a Kurzarbeit, meg a többi, meglehetősen hatékony állami pénzosztás, és az emberek rájöttek, hogy éhen halni nem fognak, ellenben a tömegközlekedés nem nyerő, úgyhogy kell egy kocsi. Az sem volt ritka, hogy mivel utazásra, bulizásra nem lehetett költeni, hát kocsira verték el a pénzt. A kereslet tehát ott is megadatott.
A helyzetet tovább rontja, hogy olyan helyzetben, amikor az alkatrészellátási-láncok bizonytalanok, még azok is az egyszerűbb, megbízhatóbb, régebbi konstrukciókat választják, akiknek egyébként lenne pénze az újabbra, modernebbre. Emiatt pedig vagy nem adják el a régebbi verdát, vagy pedig, ha mindenképp vásárolniuk kell, akár magasabb árat is fizetnek egy idősebb, de jó állapotú példányért. Azért, amit normális esetben a magyar nepper venne meg, és hozna haza.
A magyarnak pedig nagyon olcsón kell szereznie valamit, hogy az elszállt kinti árak és a csillagászati EUR/HUF árfolyam mellett is tudjon keresni úgynevezett pénzt. Marad hát neki a ropira törött, amit itthon majd összetákol, meg a motorhibás, amit majd kókányék bontott alkatrészekből, sok-sok tömítőpasztával összelegóznak annyira, hogy legalább a kapun ki tudjon gurulni.
Szép jövő? Aligha. Ideje rádöbbenni, hogy az a pénz, amit fizetésként kapsz, 2019 óta nem csak azzal a 15 %-kal lett kevesebb, amennyivel az euró drágább lett.
