Egy újabb cseh remek? Skoda Kamiq

A Skoda már egy ideje megkezdte szivárogtatni az információkat a legújabb modelljéről, most pedig, még a genfi bemutatása előtt minden részletet elárultak róla. 

A Skoda Kamiq neve – talán nem is meglepő módon – illeszkedik az utóbbi időben megszokott névadási struktúrába, itt is a K és a Q a meghatározó. A Karoq és a Kodiaq után, ez a modell a Kamiq nevet kapta. Az inuit nyelvből származó szó jelentése: tökéletesen illeszkedő. 

A gyártó ígérete szerint ez az autó tökéletesen kombinálja egy SUV előnyeit és egy kompakt autó agilitását. Külsőre teljesen magán hordozza a meghatározó Skoda jegyeket. Az osztott első fényszóró, a hűtőmaszk, a hátsó lámpatest is a domináns jellegzetességek közé tartozik, formája ismerős lehet a konszernen belüli irányvonalból.  

A beltérben is modern kép fogadja az utazókat. A puhább, kellemesebb tapintású anyagok, a divatos formák mellett uralkodó jelleggel helyezkedik el a középkonzolon az érintőképernyős felület, ami méretét tekintve kategóriájában az egyik legnagyobb. Természetesen digitális műszeregységgel is rendelhető lesz az autó, ami szintén vonzó lehet a technikai újdonságokat kedvelő közönség számára. A Skoda Kamiq helykínálatára sem lehet panasz, hiszen a 4241 milliméteres hosszúság mellé 2651 milliméteres tengelytáv párosul, a csomagtér mérete pedig 400 literes. 

A motorok terén nagy újdonságra nem kell számítanunk, az eddig megismert motorok között válogathatunk. Az 1.0 literes háromhengeres TSI motorok 95 és 115 lóerős kivitelben lesznek elérhetőek. Rendelhetjük majd az 1.0 literes CNG-s G-TEC változatot is, ami 90 lóerő leadására képes. A nagyobbik benzines az 1,5 literes TSI változat lesz 150 lóerővel. Egyetlen dízelként jelenleg az 1,6 literes TDI szerepel a palettán, ami 115 lóerőt és 250 Nm-es nyomatékot tud produkálni.  

Skoda Kamiq

A sebességváltók terén egy öt-, és egy hatsebességes manuális, valamint egy hétfokozatú DSG automata rendelhető.  

Természetesen a vezetést támogató rendszerek terén sem kell szégyenkeznie az autónak, hiszen rengeteg mindennel ellátták. Így többek között vészfék asszisztens, sávtartó, holttérfigyelő, adaptív tempomat, parkolássegéd is megtalálható lesz a kínálatban.  

A Skoda Kamiq hivatalos bemutatója a Genfi Autószalonon lesz, nyár végén pedig remélhetőleg az utakon is találkozhatunk majd vele.  

, , , , , , , ,

1 thought on “Egy újabb cseh remek? Skoda Kamiq

Vélemény, hozzászólás?