Használt autó értékesítése okosan

Gyakran olvashatunk tanácsokat azzal kapcsolatosan, hogy mik a legfontosabb teendők használt autó vásárlása esetén. Mire kell ügyelni, mire érdemes odafigyelni, egyáltalán hogyan csináljuk, hogy biztonságban legyünk és ne verjenek át. De mi van akkor ha eladni szeretnénk? Íme néhány tanács azoknak, akik ebben a cipőben járnak. 

Használt autót eladni egy „átlagember”, vagyis nem egy szakavatott nepper számára nem is olyan egyszerű feladat, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Ebben a procedúrában is számtalan dologra oda kell figyelni, hiszen egy igényes hirdetéssel – persze egy megfelelő termék sem árt – jobb áron tudjuk értékesíteni autónkat, súlyos tízezreket, vagy akár többet is „nyerve” az üzleten. Érdemes időben elkezdeni a felkészülést, és időben megkezdeni a hirdetést. Nincs annál rosszabb egy ilyen helyzetben, mint az idő szorítása, hiszen ha emiatt nyomott áron szabadulunk meg az autónktól, akkor bizony nem fogunk jól járni.  

Csillogjon-villogjon 

A hirdetés elkészítése előtti első lépések egyike természetesen egy alapos tisztítás. Külső és belső. Elég kiábrándító látvány, amikor egy eladásra szánt autó nincs rendesen kitakarítva. Amennyiben szükséges, kapjon egy polírozást is a paripa. Az értékét nem fogja százezrekkel növelni, de ezen a tételen igazán nem érdemes spórolni. A belső tisztaság része a kellemes illat is. Persze ez szubjektív kérdés, hogy kinek mi a kellemes, de semmi esetre se legyen állott, rossz szag az autóban.  

Amúgy jó szokott lenni, csak most nehezen indul 

A tisztaság persze nem minden. Fontos, hogy a megvételre kínált használtautónk legyen üzembiztos. Nem csupán kellemetlen, hanem abszolút rontja is az eladási esélyeinket, ha épp a megtekintés, vagy a próbaút során adja fel a harcot valami.  

Papírok, okiratok 

Érdemes a hirdetés megkezdése előtt összegyűjteni és ellenőrizni az autóval kapcsolatos iratokat, így a forgalmi engedélyt, törzskönyvet, biztosítási papírokat, szervízkönyvet (ha van), esetleges javításokról, karbantartásokról szóló számlákat. 

Egy kép többet mond ezer szónál 

Közhelyesen hangzik de így van. Már a fotók elkészítésén is sok múlhat, hiszen ha néhány rossz fotóval próbáljuk meg értékesíteni autónkat, akkor ezzel a saját esélyeinket rontjuk. Nem kell hozzá milliós felszerelés, hiszen a manapság használatos mobiltelefonok bármelyike alkalmas a feladatra. Fontos, hogy nappal, lehetőleg természetes fényviszonyok között fotózzuk az autót, semleges háttérrel és persze ne fénnyel szemben. A beltérről is készítsünk fotókat, már amennyiben az nincs elrettentő állapotban. Az autó minden oldaláról legyen fénykép, és érdemes az esetleges hibákat, sérüléseket is dokumentálni.  

Mennyit kérjek 

Az ár meghatározása fontos kérdés. Ha keveset kérünk bukjuk a pénzt. Ha túl sokat, irreálisan sokat, akkor pedig a kutya sem fog érdeklődni. Érdemes szétnézni a használtautókat kínáló weboldalakon, és tájékozódni, hogy mi is lehet a reális ára az eladásra szánt autónknak. Kalkuláljuk bele azt is, hogy mindenki akar majd alkudni, ki többet, ki kevesebbet.  

Hirdetés 

A hirdetés elkészítésekor ne legyünk lusták, erre a mozzanatra is szánjunk elég időt, és készítsük el azt a lehető legpontosabban. Minden adatot, felszereltséget, extrát jelöljünk meg, és az sem árt ha néhány mondatban leírjuk, hogy mit érdemes tudni az autóról. A hitelesség itt is fontos, tehát mindig csak olyan adatokat közöljünk, ami a valóságnak megfelel.  

Telefonok 

Készüljunk fel rá, hogy a hirdetés megjelenését követően szinte azonnal be fog próbálkozni néhány nepper, aki szeretné nyomott áron megvásárolni a portékánkat, hogy aztán ő szép haszonnal értékesítse tovább. Ne dőljünk be nekik. Fontos, hogy legyünk türelmesek, el fog jönni a mi vevőnk is. 

Megtekintés 

A személyes találkozás mindig más és más. Lesz, aki rögtön a hibákat keresi és hangsúlyozza, lesz, aki teljesen fogalmatlan, lesz, aki mindent átvizsgál, esetleg többször is megtekinti az autónkat. A lényeg, hogy mi legyünk felkészültek, tudjunk válaszolni az autónkkal kapcsolatosan felmerülő kérdésekre, és természetesen a türelem és az őszinteség sem árt. Ezekben a helyzetekben nem jön rosszul egy kis emberismeret, gyakran érdemes figyelni a testbeszédet is. A lehetőségeinkhez mérten legyünk rugalmasak, de semmi esetre sem hagyjuk magunkat hülyének nézni.  

Szerződés 

A szerződés pontos kitöltése minden esetben elengedhetetlen, érdemes az adatokat többször is ellenőrizni, egyeztetni, elkérni a vevő személyi igazolványát és ellenőrizni. A személyes adatokon és az autó adatain kívül minden másnak is fontos szerepe és jelentősége van. Lehetőség szerint két-két páldányban készítsük a szerződést, ez még jól fog jönni a későbbi ügyintézések során. 

Bürokrácia 

Megtörtént az aláírás? Mind a négy példányon eredetiben? Pénz megszámolva? Kulcsok, papírok átadva? Mindenki boldog? Akkor jöhetnek a hivatalok. Az eladás tényét be kell jelentenünk az illetékes hivatalnál (kormányablak, okmányiroda). Ennek több okból is fontos szerepe van, sok kellemetlenségtől tudjuk magunkat megkímélni. Ezen kívül a biztosító felé is jelezzük, hogy már nem mi vagyunk a tulajdonosok, hiszen az új tulajnak úgyis azonnal kell egy másik (saját nevére szóló) biztosítást kötnie. A bejelentést ma már ügyfélkapun keresztül is meg lehet tenni, nem kell személyesen elcsattogni a hivatali Mancikákhoz.

Reméljük, hogy használt autód eladása esetén segítégedre lehettünk!   

, , , , ,

Vélemény, hozzászólás?