Inkább ne! Bár a kulturált megoldás sem túl egyszerű, sokszor igen sok utánajárást, vagy sok-sok kilométernyi utazást vállalsz magadra, ha a szabályoknak megfelelően akarsz megszabadulni a fáradt olajtól. Mindezt úgy, hogy a környezetkímélő újrafeldolgozást egyszer már kifizetted a termékdíjban. Mutatjuk hol van esélyed a leadásra.
Az önjelölt „autószerelő” az első, garázsban elvégzett olajcsere után ébred rá arra, hogy a leeresztett olajjal bizony kezdeni kellene valamit. Ez elsőre egyszerűnek tűnik, azonban ha mégsem vagy akkora tukkó, hogy beleborítod az egészet a csatornába, akkor érdemes tovább olvasnod.
Az olaj persze nem minden, itt van még az olajszűrő, a hűtőfolyadék, a fékfolyadék, a levegőszűrő, a pollenszűrő, az igazán elvetemülteknél pedig a sebváltó-olaj vagy éppen a fékbetétek, féktárcsák, de ezekről majd egy másik cikkben szólunk.
Országos térkép az összes – általunk ismert – átvevőpontról
Budapest
Budapesten az FKF hulladékudvaraiban leadható, de csak budapesti lakcímkártyával rendelkezőknek, és vinni kell magunkkal az utolsó befizetett szemétdíj igazolását is, ami lehet csekkszelvény, online fizetésről valamilyen kinyomtatott papír, vagy ilyesmi. A társasházi lakosok megszívták, nekik a közös képviselőt kell zaklatniuk, hogy adjon egy igazolást, amiben benne van, hogy tényleg ott laknak és a szemétdíj is be lett fizetve. Természetesen háztartási mennyiségre van kalibrálva a rendszer, így naponta maximum 15, egy évben pedig 90 kg adható le lakcímkártyánként, ami az országos átlaghoz képest meglehetősen gáláns mennyiség.
A hulladékudvarokban dolgozó személyzet azonban a személyes tapasztalataim szerint is kedves, segítőkész, és egy vállalható szintig rugalmas is, úgyhogy nem kell megijedni. Részletek itt.
Megyei jogú városok
Sajnos olyan összefoglaló lista, ahol az egyes városokban működő lakossági hulladékudvarok listája megtalálható lenne, egész egyszerűen sehol nincs, illetve pontosabban a Google első 50 találata között nincs. Kivéve talán egy már megszűnt honlapot, ami valaha jó eséllyel valami hasonlót tartalmazott, de mára ez már az enyészeté.
Azért, hogy kezelhető listát kapjunk, csak a megyei jogú városokat, illetve ezek lakossági hulladékudvarait vettük sorra.
Békéscsaba
A Dél-Alföldi Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. Békéscsabát a Gyulán üzemelő hulladékudvar körébe sorolja, ami nagyjából oda-vissza 40 km-es túrát jelent. Ráadásul ezt a jelentős távolságot egy kicsit sem nagyvonalú szolgáltatásért kell megtenni, egy évben, ingatlanonként mindössze 5 liter fáradtolajat vesznek át. Ha esetleg valaki egy évben egynél többször cserél olajat, vagy esetleg 5 liternél több olaj kell a kocsijába, neadjIsten esetleg egynél több autót üzemeltetnek, akkor az így járt. További infók itt.
Cím: 5700 Gyula, Külterület 0567/1/c hrsz. (Kígyósi út); telefon: 06-30/373-2313
Debrecen
AZ AKSD, a helyi hulladékszolgáltató igen kedvező feltételekkel teszi lehetővé a hulladékudvar igénybevételét. Nem kell befizetett számlát, vagy közös képviselői igazolást lobogtatni, elegendő mindössze egy debreceni címre szóló lakcímkártya. Egy alkalommal 10 kg-ot lehet leadni, de éves felső korlát nincs, mint ahogyan igénybevételi díj sincs. Csendesen kérdezem: ha Debrecenben lehet így, akkor máshol miért nem? További infók itt.
Cím: Debrecen, István út 138. Tel.: +36 (52) 563-962
Dunaújváros
Nem könnyű eligazodni a Vertikál Zrt. honlapján, csak annyi derül ki, hogy Dunaújvárosban csak a szelektív hulladékot veszik át az általuk üzemeltetett udvarban, és egy másik szolgáltató, a Dunaett is csak erre szakosodott a saját hulladékudvarában. Úgyhogy Dunaújvárosban marad a csatornába borítás, mert ott bizony még olyan benzinkút sincs, ahol le lehetne ilyesmit adni.
Eger
Egerben szükség van az egri lakcímkártya mellett a szemétdíj befizetését igazoló csekkre vagy bizonylatra, társasház esetén pedig a közös költség befizetését igazoló papírra. Az átvételi korlátok elég nagyvonalúak, 100 kg negyedévente a háztartási veszélyeshulladékokra, ám a motor- és hajtóműolajokra ez nem vonatkozik, azok mennyiségi korlátozás nélkül adhatók le.
Cím: Eger, Homok utca 26., tel.: 06 (36) 513-200
Érd
Elméletileg a lakossági hulladékudvaroknak ingyenesen kellene működniük, ez Érden nem valósul meg, mert – bár a lerakás maga ingyenes – számlánként 980 Ft „ügykezelési díjat” számítanak fel. Ami még ennél is nagyobb gond, hogy motorolajat egyáltalán nem is vesznek át, így az érdi hulladékkezelő ezek szerint egyszerűen megvonja a vállát, amikor Pest megye legnagyobb településének lakói jogszerűen szeretnének megszabadulni az olajos hulladékuktól. Még szerencse, hogy a környéken elég sok MOL kút van, mely nyitva áll az olajat leadni szándékozók előtt.
Cím: Érd, Sas u. 2., tel.: 23/522-600, 23/522-601, 23/522-602, 23/522-603
Győr
Győrben sem bánnak kesztyűs kézzel a motorolajat leadni szándékozó honpolgárral, itt egy alkalommal maximum 4, egy évben pedig maximum 8 liter adható le. Az igénybevétel legalább ingyenes, és az viszont kifejezetten egyedülálló, hogy Győrben összesen 7, a GYHG szolgáltatási területén pedig összesen 37 (!!) darab hulladékudvar áll rendelkezésre.
Cím: Győr, Külső Fehérvári út 1.; Győr, Homoksori út 0909/1 hrsz., Győr, Nép u. 0302 hrsz.; Győr, Ötház utca 1954/1 hrsz.; Győr, Pápai út 091/10 hrsz.; Győr, Reptéri út 5523 hrsz.; Győr, Sashegy 01291/1 hrsz.; Győr, Szitásdomb utca13026,13027 hrsz.; tel.: +36-96/677-777
Hódmezővásárhely
Teljes a káosz. Mindössze pár sajtóhírt találtunk arról, hogy 2019-re elkészülhet a lakossági hulladékudvar, amelyet az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv előírásainak megfelelően, a 246/2014. (IX.29.) Kormány rendelet 1. számú melléklete ír elő. Sem hír, sem egyéb forrás nem tudósít arról, hogy ez elkészült volna. Az FCC Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. honlapján (azt nem lehet tudni, hogy ők kicsodák Hódmezővásárhelyen) van valamilyen lerakási lehetőség „előadva”, de ahhoz valami laborvizsgálat és megfelelőségi jegyzőkönyv kell, úgyhogy ez tuti nem a lakosság részére van.
A vásárhelyi közszolgáltató az FBH-NP nKft. üzemeltet egy nagy halom hulladékudvart, egész jó feltételekkel (fáradt olaj max. 100 kg / év), de ezek közül egyik sincs Hódmezővásárhelyen, sokkal inkább olyan „metropoliszokban”, mint Vaskút, Bácsalmás, vagy éppen Bordány.
Kaposvár
Nem sok információt adnak meg, de az biztos, hogy fáradt olaj leadható, és az is, hogy díjhátralékkal nem szabad rendelkezni. Mennyiségi korlátozásokról nem kapunk infókat. További infók itt.
Cím: a 610-es út mellett, a taszári körforgalom és az új hulladékkezelő központ szomszédságában (GPS: 46.36211407195139, 17.869018252348557; Gmaps: https://goo.gl/maps/6U66r74inwMfdoJd7)
Kecskemét
10 kg évente, ingatlanonként, ennyi a kvóta, a semminél több, de azért nagyvonalúnak nem nevezhető. Lakcímkártya, és a tartozásmentességet igazoló szokásos papírok kellenek. Az igénybevétel ingyenes, és két telephely is rendelkezésre áll. További infók itt és itt.
Cím: Kecskemét, Felsőcsalános 01069/108. hrsz.; Kecskemét, Zöldike utca 13422/1. hrsz.; tel.: 76/501-926
Miskolc
Miskolcon két hulladékudvar is várja a lakosságot, a feltételek a szokásosak, a veszélyes hulladékból – és a fáradtolaj is ilyennek számít – összesen 100 kg-ot lehet leadni évente, ami általában több mint elég. További infók itt.
Cím: 3527 Miskolc, József Attila utca 65. 4752/3 hrsz. (GPS: 48.10821, 20.81548) és 3521 Miskolc, Bogáncs utca 0156/22 hrsz. (GPS: 48.06789, 20.80461); tel.: 06 21 3500 111
Nagykanizsa
Elméletileg Nagykanizsán a Netta Pannónia nevű cég látja el a szemétszállítási feladatokat, sőt, elméletileg még hulladékudvart is üzemeltetnek, de a honlapjukon sehol sem lehet megbizonyosodni egyik információ helyességéről sem, csak ilyen-olyan utalásokból lehet erre következtetni. Például az tudható, hogy a hulladékudvarba csak maszkban és kesztyűben lehetett tavasszal belépni, azt is, hogy mi volt karácsony körül az ünnepi nyitvatartás, de hogy a telep hol van, ki és milyen feltételekkel lehet igénybe venni, azt sűrű homály fedi. További információhiány itt. A Google Térkép szerint a műintézmény a Vár utca 5. alatt található, de ez azért nem feltétlenül helyes.
Nyíregyháza
A nyíregyháziak sincsenek könnyű helyzetben, a hulladékudvar ugyanis a koronavírus miatt a cikk írásának időpontjában zárva tart, és – amennyiben nem fedezték még fel a kifejezett hulladékudvarokban fertőző mutációt – nem is igazán érthető az intézkedés, hiszen az ügyfél nem kerül közelebb az ügyintézőhöz ebben a relációban, mint egy sima bevásárlás során a mondjuk a pénztároshoz.
De a mi szempontunkból ez úgyis lényegtelen, hiszen a hulladékudvarban használt motorolaj leadására amúgy sincs lehetőség, egy MOL kút viszont legalább rendelkezésre áll.
Pécs
Pécsett három hulladékudvar is működik, összesen 20 kg-nyi fáradtolajat vesznek be háztartásonként, ami a semminél jóval több, de azért nagyvonalúnak nem mondanám. Külön kiemelik, hogy olajszűrő nem hozható be, azok tehát – ezek szerint – mehetnek szerintük a kukába, mit bánják ők.
Cím: 7628 Pécs, Eperfás út 3.; 7631 Pécs, Postagalamb u. 3. 23760/54 hrsz.; 7633 Pécs, Szigeti tanya 12-14. 5267/6 hrsz.; tel.: 72/805-410
Salgótarján
Bár 2017-es az információ, de a honlapon újabb nincs, ezért ezt vesszük aktuálisnak. A helyi lakosok a szokásos feltételekkel vehetik igénybe, és évente 100 kg-nyi veszélyes hulladékot szállíthatnak be. Feltételezzük, hogy ebbe a fáradt olaj is beletartozik, de a leírásban nem szerepel.
Cím: Salgótarján Kotyházapusztai hulladékkezelő központ (cím ennyi van, remélhetőleg Salgótarjánban mindenki tudja hol van Kótyaháza és az ő hulladékkezelő központja– így kisbetűvel, hiszen ezek szerint ez nem egy intézménynév); tel.: 32 / 440-366, 118-as mellék
Sopron
Itt „Zöldudvarnak” hívják a hulladékudvarokat, de hívják bárhogy, a működésükről szóló tájékoztatás nem túl egyértelmű: 7 kg-ot lehet leadni és maximum évente kétszer. A kérdés csak az, hogy évente 7 kg, vagy alkalmanként 7 kg, és akármi is a válasz, a mennyiség nevetségesen alacsony. 7 kg olaj az nagyjából 7,7 liter ez egy személyautó évi egyszeri olajcseréjéhez elegendő, plusz talán még a fűnyíróra. A kabaré kategória az, hogy még az ólom akkura és a vashulladékra is mennyiségi korlátjuk van (30 kg), amiért a legtöbb helyen (pl. MÉH telepeken) még fizetnek is, ha beviszed hozzájuk. További infók itt.
Cím: Sopron, Harkai domb (a gyepmesteri telep mellett) GPS: 47.65536 / 16.599821; Sopron, Pozsony út, GPS: 47.69957, 16.605599; Tel.: 06-99-200-139
Szeged
A szegedi mennyiségtől sem megyünk egyből a falnak, de az alkalmanként 5, évente 20 kg-os mennyiség már egészen élhető. Ráadásul még arról is tájékoztatnak a honlapon, hogy ha esetleg a limit feletti hulladékunk keletkezne akkor melyik céghez fordulhatunk. Külön piros pont azért, mert a honlap jól működik, átlátható és informatív. Ja, és jó sok telephely van, amiért szintén piros pont jár. További infók az udvarok elérhetőségéről itt, minden egyébről pedig itt.
Székesfehérvár
Két udvar áll rendelkezésre, a Palota úti és a Csala-Pénzverővölgyi, ezek közül a Palota útiba röhejes mennyiséget, mindössze 2 kg-ot vesznek át alkalmanként (Mire terveztek ezek, fűnyíróra? Láncfűrészre? Még abba is több kell!), de éves felső korlátról nincs említés, a másikban ugyanakkor csak éves felső korlát van, 20 kg, de ott pedig olyan katasztrofális a nyitva tartás, hogy azoknak, akiket még esetleg nem rúgtak ki a COVID miatt, esélytelen az eljutás (H-P: 8-12-ig). További infók itt.
Cím: Székesfehérvár, Palotai út 139.; Székesfehérvár-Csala Pénzverővölgy: GPS: 47.240146,18.468741; tel.: 06-22/507-419
Szekszárd
A szokásos feltételekkel vehető igénybe, de csak gumiabroncsra jó, fáradtolajat egyáltalán nem vesznek át. A szekszárdiak nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis egészen Bonyhádig kell elzarándokolni az olajjal, ott van a legközelebbi MOL kút, ami átveszi.
A hulladékudvarról további infók itt.
Cím: Szekszárd, a Damjanich utcában valahol; tel.: 06 74/528-853
Szolnok
Két hulladékudvar is rendelkezésre áll…na, ha nem lenne itt is COVID-para. Vélhetően itt is a Nyíregyházánál már említett furcsa, hulladékudvari mutáció kialakulásától tartanak, más logikus magyarázat nincs arra, hogy egy szabadtéren, a tumultus teljes hiányával működő telep miért kell hogy bezárjon. A zárás egyelőre március 16-ig tart, de nyilván nem jelent gondot ezt meghosszabbítani, mondjuk például bármeddig. Külön vicces, hogy telefonos ügyintézést ajánlanak, úgyhogy vélhetően a telefonba gondolják belecsorgatni a fáradt olajat, vagy elfaxolni a kanna képét, mert az segít. Mennyiségi korlátokat nem találtunk a honlapon. További infók itt.
Cím: Szolnok, Felső-Szandai rét, Praktiker mellett; Tel:(+36 20) 331-1727; Széchenyi krt. Alfa-Nova mellett; Tel.:(+36 20) 331-1682
Szombathely
Évente 3 alkalommal, helyi lakosok, alkalmaként 5 litert adhatnak le, és külön megemlítésre érdemes, hogy olajszűrőket és olajos rongyokat is átvesznek. További infók itt.
Cím: Szombathely, Körmendi u.; tel.: +36/94/314-575
Tatabánya
Évente, ingatlanonként röhejesen kevés, mindössze 5 kg fáradt olaj leadására van lehetőség, ráadásul ezt egy kalap alá veszik, az egyéb veszélyes hulladékokkal. Egyszóval egy átlagos tatabányai család szerintük mindössze 5 kg-nyi festéket, lakkot, motorolajat, akkumulátort és elemet szeretne kidobni. Szerintünk pedig a keret fele már az elemekkel elmegy, egy átlagos személyautó akksi pedig 17 kg, így ezt nem is tudjuk, hogy számolják el. További infók itt. Ha esetleg valaki a teljes működési szabályzatra lenne kíváncsi, akkor már most és itt eláruljuk: a teljes működési szabályzat a következő: „Hiba! 404, azaz az oldal nem található. Sajnáljuk, de az oldal nem létezik, vagy elköltözött.”
Cím: Tatabánya, Búzavirág út 7860/1 hrsz. és Dubnik – völgy 0739/13 hrsz.; tel.: 34/600-700 (így helyrajzi szám alapján nem árt egy földhivatali térképmásolat sem, hogy bárki is odataláljon. Bizonyosan nagyon bonyolult lett volna beágyazni egy Google Térképet, vagy legalább GPS koordinátát megadni.)
Veszprém
Fáradt olajat nem vesznek át, autós témában csak a gumiabroncs játszik náluk. További infók itt, ha esetleg valakinek még így is érdekes lenne.
Cím: 8200 Veszprém, Kistó u. 8.; tel.: +36 88 949 849
Zalaegerszeg
Zalaegerszegen is egybe számítják az összes veszélyes hulladékot, és a korlát 20 kg / év, ami nem sok, de nem is tragikusan kevés. Ami külön pozitív, hogy olajszűrőt, fékfolyadékot és fagyállót is átvesznek, de persze ezek is beleszámítanak a 20 kilóba. További infó itt.
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Parki u. 0883/4. hrsz. (Zala Plaza mögött, a volt szennyvíztisztító területén); Tel.: 06-30/239-4509
MOL kutak
A MOL benzinkutak közül elég soknál vesznek át lakossági eredetű fáradt motorolajat, maximum 10 literes csomagolásban. Fontos, hogy ha esetleg a kút személyzete azzal próbálkozna, hogy csak MOL olajat vesznek át, vagy MOL csomagolásban vesznek át fáradt olajat (sajnos előfordult már ilyen velem is), akkor panasz, ügyfélszolgálat, vásárlók könyve, stb., mert ilyen szabályt a MOL vonatkozó honlapja sehol nem tartalmaz. Ez azonban nem jellemző, a kutasok többsége készséges, és ha egy kis jattot is kapnak, akkor nem lesz semmi probléma. Az említett honlap a szabályokkal és az átvevő töltőállomások listájával egyébként itt található. Kicsivel talán frissebb a töltőállomás kereső, ahol szűrési paraméterként beállítható a fáradtolaj átvétel is.
A listában van pár hiba. például a 22. helyett a 16. kerületi Arany János utcában van MOL, és a 18. helyett 21. kerületi Kossuth Lajos utcában. Diósdon, a 70. sz főúton két MOL kút is van, az egyik a Balatoni út 11 alatt, a másik a Tétényi út 2 alatt, de csak ez utóbbi vesz át fáradt olajat. Esztergomban a Pilismaróti úton, és nem a Visegrádi úton van a töltőállomás, de ezek egymás folytatásai, nem nagy hiba. További hiba, hogy Százhalombattán a Városkapu úton van a kút, a Bekötő út helyett.
Érdekesség, hogy a Gyöngyös-Debrecen vonaltól délre sehol nincs átvevőpont, kivéve Szegeden, ahol viszont van négy darab is. A Nógrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők viszont beszívták, ott úgy tűnik, hogy egy darab olyan MOL kút sem akadt, ahol el tudnának tárolni pár liter fáradt motorolajat.
Kegy vagy érdek?
A motorolajnál érdemes azért azt megjegyezni, hogy az átvevők nem kegyet gyakorolnak veled, hanem jól működő üzleti modellt üzemeltetnek. A használt motorolaj ugyanis érték, hiszen újrafeldolgozható, akár friss motorolaj, akár más, olajbázisú anyag (pl. bitumen) gyártásakor, pont ezért a nagy mennyiségű fáradt olajat „termelő” autószervizeknek fizetnek is (valami keveset) az olajelszállítók.
A következő releváns kérdés, hogy ha a használt motorolaj érték, hiszen számos gyártási folyamatban, például a bitumen alapanyagaként alapanyagként felhasználható, akkor miért is kell kifizetni érte a környezetvédelmi termékdíjat? Hiszen ez az adófajta pont arra szolgálna, hogy a – és itt a termékdíjat szabályozó törvényből idézünk – „a környezetet (…) közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyeztetések, valamint károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen.” Tehát a használt motorolaj ártalmatlanítását kétszer fizetjük meg: egyszer a termékdíjban, egyszer pedig akkor, amikor ingyen átadjuk azt az egyik átvevőponton. Ezek után az lenne a minimum, hogy korlátlan mennyiségben, az országban számos ponton tegyék lehetővé a használt olaj leadását.
A végére csak egy apró hasonlat: ez az egész használtolajasdi, a termékdíjjal együtt olyan, mintha a szörpösüveg után kifizetnénk a betétdíjat, amit aztán a visszaváltáskor nemhogy nem kapnánk vissza, de még lehetőséget sem adnának arra, hogy az üveget a lakóhelyünk közelében kulturáltan leadhassuk.
A cikk a jövőben folytatódik, akkor majd sorra vesszük az autózás során keletkező olyan egyéb hulladékokat, mint például a gumiabroncsok, szűrők, egyéb folyadékok.
Ha a cikkben bárhol pontatlanságot találtok, vagy valami új infótok van a témában, kérlek jelezzétek a szerkesztoseg@carportal.hu címen!