Mint 1988 óta mindig, idén is megrendezik a Race of Champions-t, vagyis a Bajnokok Tornáját, melynek ezúttal Mexikó lesz a házigazdája.
A versenyt január 19-20-án tartják, amely mindig hatalmas izgalmakat tartogat. Két nap alatt dől el, hogy melyik nemzet és melyik egyéni versenyző lesz a bajnokok bajnoka. Sok szakágból érkeznek a pilóták is és a versenyautók is, talán ez az, ami az igazi nehézséget adja. Hiszen egy F1-es pilóta nem biztos, hogy könnyen bánik egy kupás, vagy egy RX autóval, de nincs kivétel, mindennel küzdeni kell.
Mexikó
A helyszín tehát Mexikóváros, ahol a forma-1-es pálya stadionja, vagyis a Foro Solo lesz a versenyzésre kialakítva. Talán már ennyi információ alapján is megállapítható, hogy a hangulat garantált lesz, hiszen a mexikóiak fanatikusan szeretik az autósportokat. És akkor még nem is tettünk említést sem a versenyen szereplő pilótákról, sem pedig az autókról. Eddig is híres helyszínek adtak otthont a rendezvénynek, a sorozat – többek között – járt már Pekingben, Párizsban, Miamiban, Bangkokban, de Londonban a Wembley stadionban is emlékezetes futamot tartottak.
Január 19-én tartják a Nemzetek Kupáját, ahol egy-egy nemzet két versenyzője képviseli hazáját, január 20-án pedig az egyéni versenyekre kerül sor. Két nap alatt számtalanszor láthatjuk őket a pályán száguldani, a látvány és a show soha sem marad el. Persze a versenyről sem feledkeznek meg, hiszen show és játék ide vagy oda, mégis küzdenek egymással és a stopperrel.
Mick Schumacher
Hat év után először ismét feltűnik a Schumacher név a bajnokok tornáján, hiszen a Formula-3 aktuális Európa-bajnoka, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher is meghívást kapott a versenyre, melyen Sebastian Vettel csapattársaként fogja képviselni Németországot. Édesapja korábban hatalmas sikereket ért el itt is Sebastian Vettel oldalán, hiszen 2007 és 2012 között sorozatban hat alkalommal lettek bajnokok. A sztárparádé minden évben garantált, korábban sikereket ért már el David Coulthard, Juan Pablo Montoya, vagy épp a kilencszeres rally világbajnok Sebastien Vettel is.
A versenyautók is minden évben nagyon izgalmasak. Láthatunk majd RX Supercart, szöcske kinézetű ROC Cart, Nascarban szereplő paripákat, de a legerősebb Mercedesek, Audik mellett Porsche és Lamborghini kupás autók is jelen lesznek.